lakáskiürítés

 

Amikor elveszítjük az egyik közeli hozzátartozónkat, akkor egyszerre hirtelen sok tennivaló szakad a nyakunkba. Amennyiben egy ingatlant is öröklünk, akkor többek között a lakáskiürítés, a hagyaték felszámolása és az épület felújítása, nyílászáróinak cseréje is napirendre kerülhet.

Ezek a feladatok nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is nagyon megterhelőek, különösen, ha közben a veszteségeink miatt érzett fájdalommal és gyásszal is meg kell küzdenünk. Ugyanakkor fontos, hogy minél előbb túlessünk rajta, és örökösként elrendezzük az ingatlan, illetve a benne lévő ingóságok sorsát, valamint sort kerítsünk a felújítási munkákra, az ajtók, ablakok, esetleg redőnyök cseréjére.

Hogy zajlik a folyamat?

 

A lakáskiürítés egy több lépésből álló folyamat, amiknek mindegyike fontos ahhoz, hogy a munka gördülékenyen, problémák felmerülése nélkül menjen végbe. Először is alaposan fel kell mérni, hogy pontosan milyen ingóságok vannak az épületben. Így kapunk ugyanis teljes képet arról, hogy mekkora feladattal állunk szemben.

Fontos, hogy a használhatatlannak ítélt tárgyakat kiszelektáljuk, azokat pedig, amiket használni vagy eladni kívánunk, a megfelelő módon becsomagoljuk. Ehhez be kell szerezni a szükséges csomagolóanyagokat, például dobozokat, védőfóliát, ragasztószalagokat és címkéket.

Ez után következhet a tárgyak elszállítása, amihez egy elegendő rakodótérrel rendelkező, kiváló műszaki állapotban lévő autót kell biztosítani. Miután kiürítésre került az ingatlan, már csak egy alapos takarítás van hátra, hogy felújításra vagy eladásra kerülhessen.

A lakáskiürítés nehézségei

 

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a folyamat során több nehézségbe is ütközhetünk, így ezekre mindenképp érdemes felkészülni. Gondolunk itt például arra az érzelmi megterhelésre, amit az eltávozott szerettünk személyes tárgyainak átvizsgálása, kiszelektálása okozhat.

Ha nagy mennyiségű holmi kipakolását, elszállítását kell megoldani, akkor az logisztikai szempontból is feladja a leckét. A munkához segítőtársakat kell keresnünk és a napirendünkben is alkalmat kell találni arra, amikor be tudjuk iktatni a lakáskiürítést, ami akár több napot is igénybe vehet.

A munka lényegében felér egy költözéssel, ami alapesetben is embert próbáló feladat szokott lenni, nem ám akkor, amikor az örökléssel kapcsolatos egyéb teendőkkel is foglalkoznunk kell és még gyászolunk is.

A lomtalanítást is meg kell oldanunk

 

Mindemellett számolnunk kell azzal, hogy lesznek az épületben olyan tárgyak, amiket már nem tudunk se eladni, se elajándékozni. Ilyenkor azt kell tennünk, hogy ezeket a holmikat lomtalanítjuk, konténerbe pakoljuk, majd az előírásoknak megfelelően a kijelölt szemétlerakóhelyekre szállítjuk.

Sajnos mindannyiunkkal megtörténhet, hogy elveszítjük az egyik közeli hozzátartozónkat, amit utána nehezen tudunk feldolgozni. Vannak azonban olyan teendők, amiket minél előbb el kell végeznünk. Ilyen például a lakáskiürítés is, ha egy ingatlant is öröklünk. Ehhez érdemes profi költöztető cég segítségét kérni, így ugyanis megszabadulhatunk a nehézségek terhétől. Utána pedig már csak fel kell újítani a lakást, hogy szépen kifestve, új nyílászárókkal és redőnyökkel eladásra kerülhessen.