reluxa

Ez a berendezés házak belterében jelenik meg legtöbbször. Belső árnyékoló berendezés, amit az ablakok belső oldalára helyeznek el a nagy mennyiségű fény szabályzására vagy csökkentésére. A reluxa technikáját már a rómaiak is ismerték, de ők inkább biztonságtechnikaként alkalmazták.

A reluxa története.

Az első darabokat egy asztalos készítette. A technikája ugyan úgy működött, mint a mai változatai. Napjainkban leginkább alumíniumból készülnek, de korábbi változatai között szerepel a fából készült reluxa,valamint textilből és műanyagból is. A reluxa berendezése nem összetett, talán ezért is alkalmazzák ilyen sokan a lakásaikban. Az ablak elé felhelyezett lemez lapocskák vagy más néven lamellák elforgathatóak, ezt segíti sokszor egy belefűzött madzag vagy erre a célra kialakított, irányító bot.reluxa

A reluxa használata és jellemzői.

Szerkezetének mozgatása közben a lapocskák elfordulnak és így a lapok közötti fényáteresztő rés eltűnik, így árnyék keletkezik. A madzagos változatoknál az egész rendszer felhúzható és rögzíthető az ablak felett. Ilyenkor a lapocskák egymáshoz igazodva össze tömörülnek és beépített rögzítő kampókkal lehet őket megtartani. Az alumínium reluxa sokkal kevesebb hőt enged át, mint a más anyagból készült társai, ezért is választják manapság többen a fém bevonatú vagy fém jellegű árnyékolókat annak ellenére is, hogy ezek a legtöbb port felfogják a lakásban és tisztításuk sem egyszerű feladat.

A reluxa nem az egyedüli árnyékoló berendezés, amely ismert. Számos változata megtalálható. A roletta név is ismert lehet annak, aki a megfelelő árnyékolót keresi. Ez a szerkezet teljesen lezárja az ablakokat. Egy tekercsen vastagabb anyagból található egyenes síkfelületű lap gördül le elénk a használata során. E mellett még ismerünk beépített panel függönyöket, redőnyöket, zsalugátereket. Ezek között van olyan, melyeket az épületek szabadtéri felületein használnak.reluxa

Zsaluziák.

Létezik a reluxa kültérben használatos változata is. Ezeket általában zsaluziáknak nevezik. Ezektől annyiban különbözik a bent használt reluxa, hogy gyengébbek az elemei és a tartó szerkezete is. A zsaluziáknak strapabírónak kell lenniük, mivel a külső időjárási hatásokra megfelelően kell reagálniuk. Egy nagyobb szélnek vagy esőzésnek is ellen kell állnia. Ezért is készülnek masszívabb anyagokból és a tartó szerkezetük is erősebb, stabilabb. Ezeket a fény és hő csökkentő technikákat is lehet modernebb köntösbe bújtatni, amikor már a kényelmi szempontokat is figyelembe veszik.

Az okos házak elterjedésével több helyre is beszivárgott a modern technika. A nyílászárók is igyekeztek alkalmazkodni és követni a trendeket. Ezért manapság már arra is van lehetőség, hogy a reluxa motorral legyen ellátva. Ami azt jelenti, hogy távvezérléssel mozgatható lesz az árnyékoló. Ez hasznos lehet kültérben és beltérben egyaránt. Akik viszont maradnának a hagyományos változatoknál, nekik sem kell csüggedniük hiszen számos más megoldás létezik a szobák hűtésének és sötétítésének. A leg egyszerűbb az, ha vastagabb anyagú függönnyel takarjuk el az ablakokat, amik nehezen eresztik át a fényt. Ez a megoldás is lehet hatásos, nem csak a reluxa használata.